DRC2017

About the School

Summer School

from 2004

Proceedings

papers, volumes

Events

Gallery

News programme participants speakers application venues
Lezárult a 4. DRC Nyári Egyetem

Sikeresen lezárult az egy héten át tartó 4. DRC Nyári Egyetem a pécsi IDResearch Kutatási és Képzési Kft. és a bécsi Institut für den Donauraum und Mitteleuropa szervezésében. A nyári egyetem fő témája az európai felsőoktatás szerepe volt a változó globális világban, melyben kiemelt szerepet kapott az egyetemi menedzsment helyzete, az élethosszig tartó tanulás adta lehetőségek, illetve annak megvalósítása előtt álló kihívások, valamint a magasan képzett fiatalok elvándorlásának problémája közép-európai, dunamenti országok összehasonlításában.

A rendezvényen hat országból tizennégy fiatal kutató, egyetemi tanársegéd, Ph.D. hallgató vett részt, akik számára három országból további tizennégy előadót hívtak meg a szervezők. A résztvevőknek az intenzív hét során lehetőségük volt meghallgatni a felsorolt témákban előadó szakértőket, egyetemi oktatókat, gazdasági szakembereket, majd pedig bemutathatták és megvitathatták saját kutatási eredményeiket, ezen túlmenően pedig számos kulturális, szabadidős programban vehettek részt – elsősorban a párhuzamosan zajló 11. ICWiP jóvoltából.

A DRC nyári egyetemek kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a tehetséges fiatal szakemberek számára publikációs lehetőséget biztosítsanak egy-egy angol nyelven kiadott tanulmánykötetben. A tavalyi nyári egyetem kötete a pécsi Publikon Kiadó gondozásában jelent meg, s az idei nyári egyetem megnyitóján mutatták be. Az idei előadások és viták összefoglalója a tervek szerint késő ősszel jelenik meg, az Osztrák-Magyar Akcióalapítvány (AÖU), a Közép-európai Kezdeményezések (CEI) és a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) hathatós támogatásának köszönhetően.

Pécsihét ONLINE

MarkCon 2008 Supported by: International Visegrad Fund - Grant No. 20810161